Rendezvénykereső

Esemény neve: Város: Helyszín:

Facebook

A Cirkuszhercegnő

Dátum: 2014. február 21.
Helyszín: Budapesti Operettszínház

A Cirkuszhercegnő - operett a Budapesti Operettszínház 2013/2014-es évadjának harmadik operett bemutatója lesz.


Bemutató:

2014. február 21., Budapesti Operettszínház

Minden jó operett egy olyan mese, amelynek az öltözéke álomból varrt, de a valója mégis mindannyiunk igaz érzelmeit rejti… A világ, és mi emberek benne, olyan sokszínűek vagyunk, annyiféle jó és rossz helyzetben törünk a boldogság felé, hogyne lehetne igaz, hogy egy férfi - a Cirkuszhercegnőben jelesül Mister X - egykori megalázottságában az arctalanságba menekül, hogy aztán egy nap mégis kiharcolja egykori kedvesének szerelmét?! Kálmán Imre operettjében ugyanis a legyőzhetetlen szerelem harcol a maga boldogságáért, épp ezért van közünk hozzá ma is. Mint minden jó darabban, ebben is, valaki elmulaszt, vét valamit, és a mű ennek további történetét meséli el. Hiteles helyzetekben hiteles állapotokra vágyom az emelt térben, amit színpadnak hívunk. Ez a tér, az Operettszínház színpada, mint más előadásaiban is, mai félelmeinknek, mai vágyainknak, mai reményeinknek, mai tartásunknak és persze mai esendőségünknek is lehetőséget nyújt a megmutatkozásra. - Verebes István


Főbb szerepekben:
Fischl Mónika, Bordás Barbara, Homonnay Zsolt, Vadász Zsolt, Stohl András, Mészáros Árpád Zsolt, Lehoczky Zsuzsa, Felföldi Anikó, Szendy Szilvi, Kékkovács Mara, Szabó Dávid, Peller Károly
Rendező: Verebes István


Jegyárak:
1000, 2000, 3300, 3600, 4600, 6000, 8000 FT

A Cirkuszhercegnő