Egyéb > Dan Millman Magyarországon

Dan Millman Magyarországon

Dan Millman Magyarországon

Helyszín: SYMA Csarnok Rendezvény és kongresszusi Központ
Dátum: 2013. szeptember 18.

JEGYVÁSÁRLÁS

2013. szeptember 18-án Magyarországra látogat Dan Millman és egy előadást tart Budapesten a SYMA Csarnokban!

Dan Millmanről:

Az 1964-es világbajnokságon aranyat nyert trambulin-ugrásban, amelyet még ugyanebben az évben három amerikai bajnoki cím követett. Egy motorbaleset azonban félbetörte ígéretes tornász-karrierjét. A tragédiát követően a világot járva számos jóga- illetve harcművészeti irányzatot sajátított el, majd hazatérve, 1980-ban megírta első könyvét, A békés harcos útját, amely nagy sikert aratott szerte a világon. 2006-ban, Victor Salva rendezésében film is készült belőle Peaceful warrior címmel.

A békés harcos útja

A félig önéletrajzi ihletettségű regényben Dan Millman, a fiatal, tehetséges tornász hedonista módjára hajszolja az élvezeteket. Élete csak versenyekből és bulikból áll, ám egy súlyos sérülés egész karrierjét veszélybe sodorja. Egy véletlen találkozás Szókratésszel, a titokzatos, öreg harcos-tanítómesterrel ráébreszti, milyen keveset tudott korábban az életről. A tragikus baleset után Szókratész és egy fiatal, életvidám lány, Joy hatására Dan teljesen újjászületik: maga mögött hagyja zűrös múltját, és új emberré, „békés harcossá” válik.
Millman, aki a keleti filozófia elemeiből építi fel tanítását, könyvében azt a fordulatot mutatja be, amikor múltbéli, „alvó” énje Szókratész, a tanító hatására öntudatára ébredt, és rádöbbent a pillanat, a jelen csodájára. Különleges, személyes útmutatásai intuitív felismerésekhez vezetik az olvasót saját életével kapcsolatban. Önelemzésre, önmagunk megismerésére sarkallnak. Hozzásegítenek ahhoz, hogy önmagunkba mélyedve rátaláljunk rejtett, benső igazságainkra.

Millman könyvei és előadásai a helyes életvezetésről, a céltudatos életről és a belső békéről az élet minden fontos területét felölelik, és használható, a hétköznapokban gyakorlati módon megvalósíthatóak bárki számára, aki időt és energiát szán rájuk. Tanítása nem elvont, tisztában van a nyugati városi ember életmódjával, és ennek megfelelően kínál megoldást egy hasznos és békés élet megvalósítására.

"Azelőtt úgy éreztem, velem született jogomnál fogva jár nekem egy boldog, magas szintű, józan élet, amit automatikusan megkapok majd az évek során. Soha nem sejtettem, hogy egyszer meg kell majd tanulnom, hogyan kell élni - és hogy léteznek a világlátásnak olyan különleges szabályai és módszerei, amelyeket el kell sajátítanom, mielőtt egyszerű, boldog és elégedett életemre ráébredhetnék."

(Dan Millman)

Program: 
17:00 Érkezés
18:00 Meglepetés előadó
19:00 Dan Millman előadása - A békés harcos útja a gyakorlatban címmel
21:00-22:00 Személyes találkozás Dannel, könyvdedikálás ( CSAK A VIP JEGGYEL RENDELKEZŐKNEK!)


Jegyek: 
Normál jegy: 7000 ft
VIP jegy (aug 20-ig): 25000 Ft

JEGYVÁSÁRLÁS

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon sütiket használunk.

Top