Koncert > Cipő emlékkoncert

Cipő emlékkoncert

Cipő emlékkoncert

Helyszín: Budapest
Dátum: 2013. augusztus 05.

JEGYVÁSÁRLÁS

Az idén elhunyt dalszerző-énekes, Bódi László Cipő emlékére rendeznek koncertet a Sziget fesztivál mínusz egyedik napján. Augusztus 5-én több mint három órán át fognak szólni a Republic egykori frontemberének dalai a magyar könnyűzenei élet élvonalának közreműködésével.

A koncerten elhangzanak Cipő nagy slágerei, az est bevételéből a tervek szerint a nehéz sorsú zenészeket fogják segíteni valamilyen formában - mondta Gerendai Károly, a Sziget főszervezője a fellépők egy részének közreműködésével tartott csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.
   
Az augusztus 5-i Cipő-emlékkoncerten fellép a Bikini, Balázsovits Edit, Bródy János, ByeAlex, Charlie, az Első Emelet, Fenyő Miklós, a Compact Disco, Gerendás Péter, a Hooligans, Jávori Ferenc Fegya, Balázsovits Edit, Halász Judit, Keresztes Ildikó, Koncz Zsuzsa, a Magna Cum Laude, Mahó Andrea, Müller Péter Sziámi, Nagy Feró, Nemadofel, az Omega, a Pál Utcai Fiúk, Tolcsvay László, Tóth Zoltán, a United és természetesen a Republic. A koncertfolyam 19 órakor kezdődik, a felhangzó dalok mellett archív filmfelvételek lesznek láthatók a színpadon.

   
Bódi László Cipő, a Republic alapítója idén márciusban 47 éves korában hunyt el szívbetegségben. A pop és a rock határán működő Republic dallamos muzsikája, könnyen értelmezhető, ám szókimondó szövegei az első lemez, az 1990-ben kiadott Indul a mandula óta markánsan jelen voltak a magyar könnyűzenében. Legismertebb dalaik: Neked könnyű lehet, Repül a bálna, Ha itt lennél velem, A 67-es út, Kék és Narancssárga, Szállj el kismadár.
   
Az öttagú Republic számos szakmai elismerést kapott, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét is átvehették. Lemezeik nagy példányszámban fogytak, a legutóbbi album, a Bólints, Tibi! tavaly jelent meg. Cipő zenét írt mások mellett Koncz Zsuzsának és Halász Juditnak is; idén posztumusz Artisjus-díjat és Fonogram-díjat is kapott.

Jegyár: 4900 Ft

JEGYVÁSÁRLÁS

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon sütiket használunk.

Top