Zenés színház > Én és a kisöcsém jegyek

Én és a kisöcsém jegyek

Én és a kisöcsém jegyek

Helyszín: Budapesti Operettszínház
Dátum: 2015-től

JEGYVÁSÁRLÁS

"Én és a kisöcsém, Fütyülünk a nőkre az idén…" 2015. március 13-án mutatja be a Budapesti Operettszínház a legendás Én és a kisöcsém című előadást, igazi sztárszereposztásban.

Az igazán jó történetek egy mondatban is összefoglalhatóak, például így: Kató, a gazdag tápszergyáros ábrándos, aluszékony lánya férfinak öltözve az itáliai Velencéig szalad, hogy megleckéztessen egy nagyképű, nőgyűlölő fickót.

Az Én és a kisöcsém 1934-es százas szériát megért operettszínházi ősbemutatója óta is rendületlenül vissza-visszatérő sikerdarabja a magyar színházak repertoárjának. Most Lőrinczy Attila átdolgozásában, Bolba Tamás nagyzenekari hangszerelésében, Lőcsei Jenő koreográfiájával kerül színre, operett- és musicalcsapattal, igazi sztárszereposztásban. A Rómeó és Júlia musical legendás párosa, Szinetár Dóra és Dolhai Attila ezúttal Kató és Andersen figurájában, egy új műfajban bizonyít, Mészáros Árpád Zsolt pedig az operett világában most debütáló fiatal művészt, Simon Pannát kapja partneréül. Kabos Gyula egykori szerepében, vendégként Jordán Tamás és az Operettszínház kedvelt komikusa Faragó András látható.

Hogy mi lehet a mű örök sikerének titka? Talán az, hogy ebben a darabban minden együtt van, ami a zenés előadásokat élteti - jól megrajzolt, eredeti figurák, fergeteges humorral megírt fordulatos történet, szellemes szövegű örökzöld slágerek, mint például az "Egy kicsit angyal legyen, egy kicsit démon...“, a "Csa-csa-csak egy csöppet ittam, kérlek...“ és a  "Ma Velence szebb, mint máskor...“

És történik mindez a költői nevű Zabakol tápszergyárban, illetve Velence színpompás kulisszái közt. Bolondos hőseink átöltözések, szerepjátékok és titkos küldetések közepette keresik igazságukat és boldogságukat.

Mesés darab különleges szereposztásban, mellyel nem csak a budapesti színházi élet tavaszi szenzációját kínálják, de egy velencei társasutazást is. Rendezője Réthly Attila. 

Szereposztás:

Kelemen Kató: Szinetár Dóra / Simon Panna
Andersen: Dolhai Attila / Mészáros Árpád Zsolt
Vadász Frici: Szendy Szilvi / Peller Anna
Dr. Sas: Homonnay Zsolt / Csonka András
Dr. Vas: Peller Károly / Magócs Ottó
Zolestyák: Jordán Tamás / Faragó András
Kelemen Félix: Földes Tamás / Jantyik Csaba
Piri: Janza Kata / Kapócs Zsóka
Lívió: Szerényi László / Barkóczi Sándor 
Végrehajtó / Utas / Vendég: Benkóczy Zoltán
Pincér: Oláh Tibor

Jegyárak: 1000, 2000, 3300, 3600, 4600, 6000, 8000 Ft

JEGYVÁSÁRLÁS

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon sütiket használunk.

Top