Zenés színház > Jézus Krisztus Szupersztár - Papp László SportAréna

Jézus Krisztus Szupersztár - Papp László SportAréna

Jézus Krisztus Szupersztár - Papp László SportAréna

Helyszín: Papp László Sportaréna Budapest
Dátum: 2017. október 15.

JEGYVÁSÁRLÁS

JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR BUDAPEST ARÉNA 2017. 10. 15 

Jézus életéről számos művészeti alkotás született, ám kétségtelenül a legnagyobb sikert az Andrew Lloyd Webber és Tim Rice által jegyzett rockopera a Jézus Krisztus Szupersztár aratta, ami 1970-es premierje óta töretlen sikerrel fut világszerte, s persze a mai napig képes botrányokat is okozni, mert a merész hangvételű előadást a mai napig sok helyen tiltják be.

A Jézus Krisztus Szupersztár filmként is óriási sikert aratott, s az egyik első nyugati mű volt amit Magyarországon is láthatott a közönség ám 1972-es bemutatója után hazánkban is azonnal betiltották.

 Pár éve a Madách színház olyan sztárokkal állította újra színpadra a Jézus Krisztus Szupersztárt hármas szereposztásban olyan sztárokkal mint Tóth Attila, Feke Pál, Csengeri Attila, Serbán Attila, Varga Lajos, Polyák Lilla, Gallusz Niki, Csonka András, Nagy Sándor, Szerednyey Béla. Az előadás 2016-ban Debrecenben indult és 2017-ben folytatódik is a turné. A nagy sikerű Jézus Krisztus Szupersztár előadás 2017. október 15-én Budapesten a Papp László Sportarénában lesz újra látható a Madách Sznház sztárjaival.

Az aréna előadás főszerepeiben Tóth Attila, Serbán Attila, Gallusz Nikolett, Sasvári Sándor, Csonka András lép majd színpadra.

Szereposztás:
Jézus: TÓTH ATTILA
Judás: SERBÁN ATTILA
Mária Magdolna: GALLUSZ NIKOLETT
Pilátus: SASVÁRI SÁNDOR
Heródes: CSONKA ANDRÁS
Kajafás: KŐRÖSI ANDRÁS
Annás: KLINGA PÉTER
Péter : BARÁT ATTILA
Simon: SÁNTA LÁSZLÓ
3 Démon: BARANYAI ANNAMÁRIA, LADINEK JUDIT, KECSKÉS TÍMEA
3 Pap/Apostolok: BORBÉLY RICHÁRD, MISKOVICS RÓBERT, SÁNDOR DÁVID
Feleségek: NYÁRI DARINKA, RESS HAJNALKA

Valamint a Madách Színház Zenekara, Tánckara, Kórusa és a Madách Musical Táncművészeti Iskola és Szakközépiskola növendékei.

Díszlettervező: RÓZSA ISTVÁN
Jelmeztervező: ROMÁNYI NÓRA
Zenei vezető / Karmester: KOCSÁK TIBOR
Koreográfus: TIHANYI ÁKOS
Animáció: VÍZVÁRDI ANDRÁS
Világítástervező: MADARÁSZ "MADÁR" JÁNOS
Dramaturg: ZÖLDI GERGELY
Szcenikus: SZŰCSBORUS JÁNOS
Koreográfus asszisztens: MOLNÁR FERENC
Korrepetitor: AXMANN PÉTER, SZEGECZKY ÁGNES
Kórusbetanító: LOVAS GABRIELLA
A rendező munkatársa: KUTSCHERA ÉVA

Rendező: SZIRTES TAMÁS

A szereposztás változás jogát fenntartja a szervező!

Jegyárak / Szektorárak:

5 900 Ft 112, 113, 319, 320, 321, 322, 323, 324, 325, 326 szektorok
7 900 Ft 114, 121, 218, 219, 220, 226 szektorok
9 900 Ft 001, 002, 003, 004, 005, 115, 116, 117, 118, 119, 120, 221, 222, 223, 224, 225 szektorok
11 900 Ft 001, 002, 003, 004, 005, 116, 117, 118, 119 szektorok
19 900 Ft 002, 003, 004 szektorok

JEGYVÁSÁRLÁS

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon sütiket használunk.

Top